Hullik a fáról sárga levél,
Vele játszik a szellő, fújja a szél,
Réten és erdőn senki se jár,
Olyan elhagyott, oly szomorú, néma a táj,
Szíved ne fájjon, múlik a tél,
És e bánatos hantokon új virág kél.
,,Hangok, tündérek, láthatatlanok,
míg a fül meg nem idéz, áramok
s jelek aztán is, tán a túlvilág,
az egyik, ti, kik szívünk ritmusát
isteni lüktetésbe kötitek"
