top of page

KZM Kékvölgy Zenei Műhely

                                   

A Kékvölgy Zenei Műhely, röviden KZM, 2006-ban alakult, amikor Jörg Rudolf osztálya elérkezett a Rubikonba. Az első évben a KZM pályázati pénzből hangszereket vásárolt, tanárokat fogadott, így 5 tanszakon elkezdődhetett a hangszeres oktatás. Zeneszóval telt meg délutánonként az iskola épülete. A KZM-et hosszú éveken keresztül Királyné Flamm Ibolya fogta össze. 

További hangszerek megvásárlásához, a meglévők karbantartásához, a KZM működéséhez szükséges pénz előteremtése céljából rendezték meg az 1. Dobbanásokat, 2007. májusában. A Dobbanások egy egész napos rendezvény mind a mai napig, ahol iskolánk tanulói megmutathatják magukat, hangszeres tudásukat, akár a KZM-en belül, akár magánúton, vagy épp zeneiskolában tanulják a muzsikálás tudományát. Ifjú zenészeink előadásait színesítik még tanáraink énekes, illetve hangszeres előadásai és meghívott együttesek koncertjei is.  

 

A Dobbanások főszervezői a mindenkori 2. osztály szülői csapata, akik a zenei programok mellé igazi fesztiválhangulatot varázsolnak évről évre kézműves foglalkozásokkal, büfével, bográcsételekkel, limonádéval és pihenősarokkal. 

 

Az első Dobbanások óta 15 év telt el és ezalatt mindössze egy alkalommal maradt el a rendezvény, 2020-ban, a járványügyi korlátozások miatt. 

A tavalyi Dobbanásokat végül június utolsó szombatján rendeztük meg, egy emlékezetes évbúcsúztató és nyárköszöntő együttléttel!

Másik, immár hagyományossá vált rendezvényünk, a Tavaszi Hangverseny, amelyet minden évben március-április környékén tartunk iskolánk euritmiatermében. Legnagyobb örömünkre oly sokan muzsikálnak már, hogy a 2018/19-es tanévben két Tavaszi hangversenyt is rendeztünk!  A Dobbanásokkal ellentétben ezek családias hangulatú koncertek, ahol „csak” mi magunk vagyunk, külső fellépők nélkül: iskolánk tanulói és hangszeres tanárai. 

Hangszerválasztásra általában 3-4. osztályokban kerül sor. A 3. osztályfok zeneóráira hangszerbemutatókat szervezünk, hogy a gyermekek minél többféle hangszerrel megismerkedhessenek, megérezzék, kiválaszthassák, melyik áll hozzájuk legközelebb. 

Az évek során sok változáson ment keresztül a KZM: a tanszakok száma megduplázódott, a gyermeklétszám is szépen gyarapszik. A növendékek magját a Kékvölgyesek alkotják, de szülők, tanárok is tanulnak hangszeren.

Néhány szám az elmúlt évekből:

2019/20-as tanév 11 tanszak, 14 hangszeres tanár, 89 növendék 

2020/21-es tanév 10 tanszak, 12 tanár, 94 növendék

2021/22-es tanév 11 tanszak, 13 tanár, a növendékek száma még alakulóban

 

Nagy örömmel várjuk régi és új növendékeinket, gyerekeket, felnőtteket egyaránt!!

 

Kérdésekkel, jelentkezéssel kapcsolatban engem keressetek: 

Kóczán-Tóth Krisztina

e-mail: koczan.toth.krisztina@kekvolgy.hu

tel.: +36 20/241 1794

bfz_logo_long_positive_4C.JPG

TANÁRAINK a 2025/26-os tanévben

CSELLÓ/GORDONKA - Négyessy Katalin 

Négyessy Katalin gordonkaművész, - tanár vagyok, mesterpedagógus, a szentendrei Vujicsics Tihamér AMI cselló tanára. A tanítás mellett sokat koncertezem, de nagyon fontos számomra, hogy aki szeretne ezen a gyönyörű hangszeren megtanulni játszani, mindig nagy szeretettel várom tanítványaim sorába.

NKatalin.png

FUVOLA - Szikora Borbála     

Gyermekkoromban fuvoláztam, énekeltem és zongoráztam. Óriási ajándék volt számomra, hogy a zenén keresztül volt egy világ, amiben otthon mozogtam, amiben minden lehetséges volt. Sokáig úgy volt, hogy zenész leszek, aztán előbb mégis gyógytornász lettem és később fuvolaművész. Hálás vagyok, hogy taníthatok fuvolát, hogy megmutathatom a gyermekeknek a zene világát, ami egyszerre a hangokon keresztül itt tart a földön és mégis megmutat valamit a transzcendens világból is.

SzBorbála.jpg

GITÁR, UKULELE - Erdélyi Attila       

Kedves Szülők, Diákok!

 

Nevem Erdélyi Attila, 17 éve tanítok gitározást, basszusgitározást, ukulelézést.

17 évesen kezdtem zenélni amatőr zenekarokban mindenféle stílusban. Sok fellépés és zenekar alapítás után elkezdtem tanítani is a gitározást.

Az utóbbi 6-7 évben már többnyire csoportos órákat tartok, nagyon élvezem és a gyerekek is élvezik ezeket az órákat.

Megismerkedünk a hangszerrel, a rajta lehetséges játékkal, sok dalt tanulunk az aktuális évszaknak és az ünnepkörnek megfelelően. Dallamjátékot és akkord kíséretet is tanulunk és megtanuljuk az énekeket is. Egyszerűsített kottával kezdünk, majd később a hagyományos 5 vonalas kottát is tanuljuk.

Az iskolai különórák egyik célja, hogy ha van a gyerekeknek kedve hozzá, az ünnepekre készülve megajándékozzuk az iskolát az ünnepeket emelő dalokkal. Másik célja természetesen, hogy elsajátítsanak egy magabiztos hangszer kezelést a gyerekek és akár iskolai zenekarok is alakuljanak.

EAttila.jpg

SZAXOFON - Nagy Viktor                              

10 éves koromban egy akkori TV-s műsor hatására döntöttem el, hogy szaxofonozni szeretnék. Az évek alatt zenésszé/zenetanárrá váltam. Jelenleg a zenei élet mellett aktív tanárként is tevékenykedem. Pedagógiám fontos részét képezi a közös zenélésre való nevelés. Ennek legjobb példája a 2019-es Szentendrei Teátrum arca, a Saxy4You.

NViktor.jpg
MÁgnes.jpg

ZONGORA, ÉNEK - Merkó Ágnes             

Merkó Ágnes vagyok, több évtizede tanítom a zenére, szolfézsra, énekre, zongorára vágyó gyerekeket rendhagyó, "mágneses" módon.  Az alapok elsajátítása fontos alapelvem, igyekszem játékos, érdekes formában megtanítani a tanítványaimnak, akárcsak a szolfézst, zeneelméletet.

ZONGORA - Blaskóné Tímár Eszter          

Blaskóné Timár Eszter vagyok. 2009 őszétől vagyok jelen a Kékvölgyben, elsősorban, mint zongorakísérő az euritmia órákon. Emellett szívesen tanítok néhány órában zongorát, főleg kezdőknek. Debrecenben végeztem szolfézs-zeneelmélet és karvezetés szakon, 2009-ig 14 éven keresztül a pomázi zeneiskolában dolgoztam szolfézs tanárként. Pilisszentlászlón élünk férjemmel és három gyermekünkkel, akik szintén a Kékvölgyben tanulnak. 

TEszter.png

ZONGORA - Király Júlia          

Király Júlia vagyok, 12 éve hárfázok és zongorázok a Kékvölgy Zenei Műhelyben, ahol 5 éve elkezdtem zongorát tanítani. Jelenleg Olaszországban tanulok Pszichológiát, és szeptemberben kezdem el Bolognában az antropozófus zeneterápia képzést. Az életem a zene és a tanítás, a jövőmet pedig a zenével való gyógyításnak szeretném szentelni.

ZONGORA - Tóth Judit         

Juditnak előbb voltak Kékvölgyes növendékei, minthogy elkezdett volna nálunk tanítani. 2023-ban csatlakozott a Kékvölgy Zenei Műhely zongoratanárainak csapatába, s növendékei sok szép előadással ajándékoztak már meg minket.

HÁRFA - Pintér-Rápa Titanilla          

5 éves koromban kezdtem hárfázni saját kérésemre, és azóta kitart a szeretetem. Most a Zeneakadémia hallgatója vagyok, szóló- és kamara koncerteken lépek fel, kórusokkal, zenekarban teremtünk csodás zenét vagy éppen a hárfaórákon a diákjaimmal.
Nagyon szeretek a gyerekekkel dolgozni, látni a fejlődésüket és igazából még azt az izgalmat is, amit a koncert közben érzek, mikor hátulról szurkolok a kis hárfásoknak.

CITERA - Szinnai Bianka        

Szinnai Zoltánné, Bianka vagyok. Ének-hittan szakos tanár. Szeretek a gyerekekkel foglalkozni és remélem át tudom adni nekik a citera alapjait. Fontos számomra, hogy szeressék a népzenét, az éneklést.

KLARINÉT - Tötös Krisztina         


Klarinétművész és -tanár vagyok, a Zeneakadémián szereztem diplomát és doktori fokozatot. Jelenleg is ott dolgozom, oktatásigazgatási és képzésfejlesztési szakértőként. Emellett játszom a Mátyás-templom Zenekarában és a Musica Sonora Kamarazenekarban.
A Kékvölgy Zenei Műhellyel annak alapításakor kerültem először kapcsolatba, a kezdetekkor két évig tanítottam itt klarinétot. Idén pedig nagy örömmel csatlakoztam újra a csapathoz.

NÉPI és KLASSZIKUS VONÓS - Újj Zsombor       


Gyermekkoromban kezdtem zenélni. Először klasszikus hegedűt tanultam, a Szent István Király Zeneművészeti Szakiskolában végeztem el a konzervatóriumot. Tanulmányaimat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem: ZAK Népzene tanszakán folytattam. 20 éves koromban szerettem bele a népzenébe. Aztán a swing és más könnyűzenei műfajokban töltött 10 év rengeteg koncert- és színpadi tapasztalattal gazdagította zenei palettámat. A koncertezés mellett a tanítás lett a szívügyem, nagy örömöm, hogy sok tehetséges fiatallal zenélhetünk együtt!

15.JPG
  • Facebook Social Icon

©2017 Kékvölgy Waldorf Iskola

bottom of page