Pályázatok
Közösségünk szerteágazó kapcsolati hálóját és érdeklődési köreit mozgósítva is segíthetjük iskolánkat - gondoljunk csak arra, hogy a jelenlegi "fenti" épület is elhatározásból, összefogásból és együttműködésből jött létre!
Célunk, hogy a Szülői Kollégium a Pedagógia és Fenntartó hármas tagolásban egyeztetett és megerősített szándékok mentén önállóan is szerveződjön, és pályázatokkal, forrásbevonással, teljes projektekkel kiegészítse, gazdagítsa gyermekeink képzését, építse közösségünket, egyben példát mutatva a tiszta teremtésre.
2024 május
Csoóri Sándor program, táncházszervezés és zeneoktatás pályázat
Május közepén beadtuk a Csoóri Sándor program keretében kiírt táncházszervezés és zeneoktatás támogatására kiírt pályázatot. A pályázati anyagban a 2024/25-ös tanévre 8 táncház szervezését vállaltuk, melyekhez az oktatók, előadók tiszteletdíját, élő népzenei szolgáltatás díját, hangtechnikai szolgáltatás díját kértük támogatni. A zeneoktatási tevékenységünk keretében az oktatók, előadók tiszteletdíján túl hangszerfelújításra, karbantartásra és hangszervásárlásra kértünk pénzügyi támogatást.
2024 április
A Föld bajnokai pályázat
Szülői körben fogant pályázattal tervezzük az iskolakertet fejleszteni. Szeretnénk kerti szerszámokat, vetőmagot, gyümölcsfákat, sövénynövényeket, takarmányt, jerkéket venni.
A sikeresen elnyert pályázat esetén kutatók, szakemberek és mesteremberek bevonásával előadások és gyakorlati foglalkozások keretében fogjuk megismerni a minket körülvevő erdőket, építeni, szépíteni az iskolakertet, bekapcsolódni a falu családi gazdaságainak életébe.
A pályázat kiemelt része a bárányok tartásának megtanulása (takarmányozás, kaszálás, szénaszárítás, trágya kezelés), nyírásuk, a lenyírt gyapjú feldolgozása, egészen a gyapjú fonalig.
További részletekért keresd Czech Vikit (czech_viki@hotmail.com)...